Senin, 04 Januari 2016

SzaladgĂĄlĂłs nap, de eredmĂŠnyes

Tegnap nem csináltunk túl sok mindent, ma viszont sokkal hatékonyabban működtünk. Délelőtt itthon mostam egyet, gyönyörűen megszáradt, aztán egy órára mentünk a bankba, hogy bankszámlát nyissunk. Pont mielőtt indultunk volna, jött a postás és hozta a NI számomat. Egy órácska papírozás után tényleg lett bankszámlánk. Vinnünk kellett hozzá útlevelet, council tax számlát, lakásbérleti szerződést. Mikor végeztünk, még visszaváltottuk egy postán a maradék forintunkat, aztán tovább mentünk, hogy hazafelé bemenjünk az Aldiba. Végül valahogy 4 körül értünk haza.

Nem sokkal később jött a landlord, hogy hallja, hogy nehézségeink vannak a zárakkal, és emiatt jött főleg. Aztán mivel már itt volt, megmutogattuk neki, ami még gondunk volt, így például jön majd a jövő héten létrával, hogy kitakarítsa az ereszcsatornát. Küld majd villanyszerelőt  a lámpánk miatt és a konnektorok miatt is. A kádat elfelejtettem mondani neki.
Hozott magával egy kulcsot, amit itt is hagyott, hogy az jól működik és tényleg, úgyhogy majd ahhoz igazíttatjuk esetleg a nem működő másolt kulcsainkat.

Mikor hazaértünk, ettek a gyerekek, aztán annyira szép volt az idő, hogy megint visszamentünk a partra. Sokan strandoltak még este 6 körül is. Azt még mindig nem tudjuk, hogy mennyire hideg vagy meleg a víz.

Most a napokban el kezdtem szervezni, hogy utánunk jöjjenek a csomagjaink, amik otthon maradtak Icanéninél, és végül a 28-i szállításban maradtunk, így valamikor a rákövetkező kedden-szerdán ér ide majd a holmi.

Estére válaszolt az oktatási osztály is, majd holnap akkor telefonálgatok ezügyben,

Itt vannak a fürdőzők






reff : http://gyermekeink.blogspot.com/2015/08/szaladgalos-nap-de-eredmenyes.html


Video yang berkaitan dengan SzaladgĂĄlĂłs nap, de eredmĂŠnyes


0 comments:

Posting Komentar